hónapok óta figyelem azt a szép audit az épület előtt. nem nagyon érdekelnek az autók, de ezt az egyet mindig megnézem magamnak. csak azért, mert minden alkalommal olyan elcseszett módon parkolják le, hogy meg kell állni és röhögni. vagy sajnálkozni, mindegy. kicsavart pózban a jobb kerék fele a padkán, a segge félig az utcán, pedig előtte is, mögötte is van még fél méter. ilyenek. de tegnap óta minden világos. a kocsi a felső szomszédomé. láttam erősen koncentrálva benne ülni és tekergetni a kormányt kétségbeesve. most már nem csak azt tudom róla tehát, hogy hol és mit dolgozik, hogy szeret márványkoptatott, combközépig érő farmer rövidnadrágot hordani fehér zoknival és barna nagypapaszandállal vagy hogy milyen hangok kíséretében élvez el (azért a nő kiléte még érdekelne), hanem azt is, hogy az autós skilljei is pontosan illeszkednek abba a képbe, amit első pillantásra alkottam róla a fejemben. szociálpszichológiából tanultam, hogy ez emberi. nem szégyenletes.

mindenféle válságokban vagyok. amilyenekben legutóbb kb. négy évvel ezelőtt. akkor rendesen összekaptam magam végül, csak már arra nem emlékszem, hogyan. mondanom sem kell, semmi igazi okom válságolni. van munkám, szerető családom egyelőre teljes számban, tudom fizetni a lakáshitelemet, volt (és lesz) lehetőségem utazni, ami nálam létfeltétel, van pár ember, akikről úgy gondolom, hogy szeretnek, és mégis. kétségek nagy halomban. egzisztenciális jellegűek. B. nagyapja szerint "nem tudom, mit csináljak jó dolgomban". nem tudom, hogy annak, amit csinálok, van-e értelme, hogy a terveim elég átgondoltak-e, megyek-e valamerre vagy csak sodródom, akarom-e ezt az egészet vagy csak bemagyarázom magamnak, és hogy van-e választási lehetőségem (már azon túl persze hogy mindig mindenkinek van). és a legjobban az bosszant, hogy ha mélyen magamba nézek, akkor persze tudom, amit mások előtt a végsőkig tagadnék, hogy a hiba egyedül abban van, az egyetlen igazi problémám, hogy nincs mellettem senki, akit mindez érdekelne és megnyugtatna, hogy minden rendben lesz.

jó vagyok. csak tudnám, mire.

mikor hazaértem a másfél hetes otthonlét és 12 óra vonatozás után, nyitva találtam az erkélyajtót. nem tudom, mikor nyílhatott ki - nyílászárónak amúgy is csak erős eufemizmussal nevezhető - de elég hideg volt a lakásban ahhoz, hogy ne örüljek neki. no mindegy. becsuktam, és vártam, hogy melegedjen fel a 9 fokos levegő valami emberibbre. közben észrevettem, hogy a galambok elszemtelenedtek az erkélyen, hiába kergetem el őket újra meg újra, mindig visszajönnek. körülnézek a szobában, látom, hogy a padlón hat-nyolc galambtoll, -pihe. gyanús lesz, rájövök, hogy a galambok valószínűleg nem csak az erkélyen jártak ebben a tíz napban. még alaposabban körülnézek, mire ez a látvány fogad az íróasztalom alatt:

eltekintve attól, hogy én is látom, milyen porosak a vezetékek, nem gondolom, hogy bármi kellőképpen indokolná a madárnak ezt a döntését. és tekintve, hogy én már hányszor röhögtem ki Dreamet a hülye madárkeltetős projektjeiért, nyilván azonnal lapátért, seprűért és porszívóért nyúltam (igen, most már a kábelek is tiszták és pormentesek), és kilakoltattam az egész fészket. egyelőre az erkélyre, de gyanítom, hogy túl engedékeny voltam, ez még nem a végső megoldás.

egyre véresebben készítem a sztékjeimet, és egyre jobban szeretem. vacsorakészítés közben azon méláztam, hogy ez már elég ok meglátogatni egy pszichológust, vagy majd elég csak akkor, amikor elkezdek arra izgulni, hogy még mozog is a tányéron.

egy liter pepsi light 65 groszyval került többe, mint másfél liter pepsi light. ez azt jelenti, hogy nem csak ma éjjel fogom félkómában ébren tölteni az éjszaka jó részét, de jó esetben még holnap is. mert ami meg van kívánva, az meg van kívánva. mondjuk a licsit is megkívántam, de a 88 złotys kilónkénti ár (szorozd be mondjuk 67-tel és megkapod forintban) kicsit elriasztott. pedig jobb lett volna, ha licsit veszek, mintha wasabis zöldborsót. néha beúszik a kép, amint gyerekkoromban sorban álltam a boltban banánért.

igazából thursday, és ma nem is úgy van, ahogy szokott, de azért:

MADE IN PRC - áll a ma vásárolt ruhadarabon. elkezdtem gondolkodni elővettem a google-t, és jééé: People's Republic of China. modern eufemizmusok a ruhaiparban.

életem harmadik látogatása Finnországban, a látogatások pedig egyre hosszabbak. ezúttal nem gombázni jöttem, hanem dolgozni, de azért pár nap szórakozást is beiktattam: Helsinki, gasztronómiai örömök, múzeumok, tópart, hólapátolás, lékhorgászat, szauna etc. jó hely ez, még így, ebben a barátságtalan évszakban is. a jyväskyläiek leszarják a telet, vígan bicajoznak a hóviharban a jeges utakon is. meglepően sok fiatal tornacipőzik az utcákon, de legalább lazán is öltözködnek hozzá. casual everyday. tetszik, hogy nincs az az unalmas jólöltözöttség, mint Varsóban. és ezt a várost össze sem lehet hasonlítani Helsinkivel. ahogy H. mondta, igazából nem is tudja, miért van egyáltalán itt, ahol van. az itteni kollégák jófejek, kedélyesek, jó adag öniróniával rendelkeznek. a hotelben természetesen van szauna, és ma tök egyedül hesszeltem ott jó ideig váltogatva a hideg zuhanyt és a meleg kabint. meg tudnám szokni, ha muszáj lenne, már csak azért is, mert a munkakörülmények összehasonlíthatatlanok. arról nem is beszélve, milyen jótékonyan hat az ember önbizalmára, hogy a finn nők sokkal csúnyábbak, mint a lengyelek.

és hír is van: új Peter Heppner album jelenik meg a hónap végén, és remélem, nemcsak ilyen dalok lesznek rajta (bár lehet, hogy még ezt is megszeretem majd):

megjött a tavasz, én pedig felpörögtem, van egy csomó energiám, mindenfélét tervezek, szervezek, utazom, figyelek. a figyelek is új, bármennyire meglepő. hónapokig nem nagyon érdekelt semmi, úgy mentem át a városon, mintha egyedül élnék benne, maximum zavaró elemeket érzékeltem magam körül, mást nem nagyon. most viszont figyelek, érdeklődve, kíváncsian, gondolkodva. minden napra jut valami, de csak a mait akarom most ide be. megmutatom, mit láttam ma:

nem konkrétan ezt, de egy idősebb nőt, akiről rögtön az jutott eszembe, hogy olyan, mint egy hárpia. nem természetre, hanem külsőre. mint a madár itt fent. soha nem láttam még ilyen csúnya nőt. minden ronda volt rajta, ami csak ronda lehet. és ami egy madáron jól mutat, az egy emberen, ugye, nem feltétlenül. valahogy  mégis szimpatikus arca volt, és elgondolkodtam, milyen rossz lehet ennyire rondán leélni egy életet. egy ennyire taszítóan amorf arccal. és lehet mondani, hogy nem tehet róla (persze hogy nem), és nem a külső a fontos, hanem a belső szépség (bla-bla) de ez persze bullshit. rondának lenni szívás. pláne, ha nem is tehetsz róla, csak az elcseszett génjeid.

tegnap éjjel spontán rámjött a popzenehiány. előkerestem egy csomó kedvencemet, kb. két-három órán keresztül régi pop-kedvenceimet hallgattam. például ezt:

a popzene jó

jaaajj, egyből holnap 10 órára nem lehetne, kérem?

először is, leszögezném, hogy még élek. ennek minőségét azonban talán jelzi az a momentum, hogy amikor megláttam, hogy ez az XX69. bejegyzésem, akkor kis ideig vágyódva figyeltem az utolsó két számot. de most nem erről akartam. átugrottam ma a szomszéd kisvárosba, ráadásul kétszer is, és bár az elsőről is lehetne írni hosszasan, ezt éppen a hosszúsága miatt kihagyom. a második látogatás egy kéthetes projekt utolsó pillanatban való kivitelezése, mert nekem fontos a kultúra. lévén E. barátnőmnek születésnapja, azt mondtam, hogy oké, elmegyek vele megnézni ma a M. I. 3-at. megkértem azért E.-t, hogy ha horkolni kezdenék, ébresszen majd fel. elkéstünk persze, de ezen kicsit sem lepődünk meg, és egy barát túlteszi magát az ilyeneken, még akkor is, ha a kedvenc részemet késtük le: trailerek. a film hátralevő részében az előttünk harákoló nénit hallgattuk, továbbá kétszer ébresztettem E-t, és amikor épp nem volt hányingerem a néni turháitól, akkor figyeltem a filmet - csupa izgalom. a hat fős közönségből egy valaki még nálunk is később érkezett, és utánunk is távozott biztosan, mert amikor elhagytuk a termet (nyolcas mozi), akkor még békésen aludt a fotelban. nem zavarta akkor már semmi, mert a filmet még akkor lekapcsolták, amikor a főszereplők neve lefutott a vásznon. és most szeretném, ha hagynának aludni holnap délig, és már csak arra kelnék, hogy indulhatok korizni a tóra, mert az ma is kurvajó volt.

összefutottam tegnap egy lánnyal. megbeszélt összefutás volt allerdings. egy éve nem láttam, megnőtt a haja (az enyém is), amúgy ugyanolyan, mint volt, és pont ez az, ami vonz és ami zavarba hoz benne. ha beszél, olyan, mintha a fejemből beszélne. mindig pont azt mondja, amit én is mondanék, úgy gondolkodik, ahogy én gondolkodom. és a csaj nem normális.