|
|||
|
2009. augusztus lassanként nekem is az alvás lesz a kedvenc hobbim. Címkék: szombaton összeszedtem egy torokgyulladást. most azon gondolkodom, hogy sorra kiszedethetném a problémás szerveimet, és nem lenne többet semmi bajom a világban. Címkék: és tényleg kikapcsolták. ez egy dolog, nem először történt, de hogy nem is birom visszakapcsoltatni, az új. közben sikerült harmadszorra is megválnom az orrmandulámtól, és gazdagabb lettem azzal az infomációval, hogy túl kicsi a szám. legalábbis ezt mondta a doktornéni, miután felébredtem, hogy ott az a kis lyuk, és jön utána egy végtelen nagy űr, ahol neki dolgoznia kellett. gondolom, ezért törték le a fogam is altatás közben. mert nem fértek be. na, de ne akadjunk fenn minden apróságon. tulajdonképp, ha őszinte akarok lenni magamhoz, voltak már olyan élethelyzetek, amikor én is ugyanezt gondoltam. bár én soha nem törtem le emiatt a fogam, csak beláttam, hogy akkor kénytelen leszek más megoldáshoz folyamodni. Címkék: holnap kikapcsolják a netemet, mert megint nem fizettem be a számlákat. gondoltam, előtte még írok egy bejegyzést. befizetni nem lesz időm szerintem, meg nem is érdekel most különösebben. ma sok információval lettem gazdagabb, és néhány illúzióval szegényebb. elszomorodtam pl., amikor azt hallottam, hogy Lovas (sic!) ööö (sic!) ismert pécsi könnyűzenész, hasonlóan Yonderboihoz. hogy felmérést készitettek, és kiderült, hogy a fiatalok használják az internetet, és onnan információkat szereznek, és hogy barátoktól is szereznek információkat. elszomorodtam, amikor hallottam a butaságot fennen és öntudatlan hirdetni önmagát. tényleg nagyon szomorú lettem. az egyik szóról, amit hallottam, beugrott ez a dal a gyrekkoromból, és egészen mostanáig nem tudtam tőle szabadulni, úgyhogy hazajöttem,és megkerestem. és még mindig szomorú vagyok. Címkék: most, hogy újra mozgásképes vagyok, gondoltam, nekilátok az ajtófestésnek. az felejtős volt, hogy megcsináljam, de kíváncsi voltam, egyáltalán hogyan fog mutatni rajta a festék, amit már több mint egy éve megvettem, és már a színére sem emlékeztem. legalábbis nem pontosan. ha megkérdezték, milyen lesz, azt szoktam mondani, hogy világos mogyoróbarna. most, hogy az egyik keret egy részét lefestettem, azt mondanám, hogy halvány szürkésbarna. alapvetően tetszik. passzol a hűtőhöz. ha készen lesz, kifejezetten civilizált külseje lesz a lakásnak. furcsa lesz. lassan szárad. most még elfekszik rajta a lámpafény, de elvileg szelíd-szolid selyemfényű lesz. igazán nekiállhattam volna korábban is. de azt nem lehetett, mert előbb bele kellett törődni, hogy úgysem lesz tökéletes soha. most már nem zavar, és nemcsak azért, mert úgysem fogom látni. szép lesz.
Címkék: fekszem a szobám padlóján a hátamon, lábam a kanapén, laptop az ölemben.telve vagyok önsajnálattal, kurvára fáj a derekam, illetve az egyik oldala. meghúzódhatott, nem frissen, de mára lett könnycsorgatósan kellemetlen. ebben a pózban értelemszerűen nem sok mindent lehet csinálni, így hát nem csinálok sok mindent. konkrétba semmit sem csinálok, csak hallgatom az orosz rádiót, amíg ideges nem leszek attól, hogy normál hangerőn is ordítanak, mert valahogy olyan az orgánumuk nekik, hogy énekelve ordítanak. folyamatosan. ha nagyon megunom, akkor váltogatva olvasok Horkheimer-Adornot vagy Krasznahorkait vagy Mikszáthot. egyiket sem különösebb lelkesedéssel, de talán még az utóbbi a legüdítőbb. várom, hogy elmúljon, időnként megpróbálom nyújtani, de nem tudom, hogy ez árt-e avagy használ. a padlón fekvés helyett ajtót kéne festenem. erre sok esélyt nem látok, mert már a bugyim felhúzását is komoly teljesítményként értékeltem. éljen a hosszú hétvége. Címkék: Továbbá a legnagyobb sasféle, az óriásrétisas is itt költekezik. - tehetősek arrafelé a rétisasok... Címkék: viszont a Varsó - Helsinki repülőjegy kellemes áron kapható Címkék: ma reggel jött rám az első para a költözéssel kapcsolatban. hogy képtelenség ennyi mindent elintézni alig több, mint egy hónap alatt. ez onnan jött, hogy beugrott az éjjel egy rövid beszélgetés közben, hogy még a korcsolya is. hiába van a lista végén, még az is fontos lesz a maga idejében. el kell kezdeni megírni a to do listát. Címkék: dr. R. nagyon olcsón megszámította az immár makkegészséges fogsoromat, de a könyvelő négyhavi pénzével együtt ez már azt jelenti, hogy a számlámon majdnem nullás összeg szerepel. izgalmas így az élet. Címkék: egy teljes hévégét töltöttem a Balatonnál anélkül, hogy a vízpart közelébe mentem volna. nyáron. én. valami nincs rendben velem. de legalább kávéztam egyet szívem csücskével, aki hozott magával olvasni és hallgatnivalókat is. mármint - legalábbis úgy sejtem - nem azért, mert annyira un engem, hanem nekem. kölcsönbe/örökbe. így hát aztán a vonaton visszafele elkezdtem olvasni a szeretetcsomag egy darabját, Kondor Vilmos Bűnös Budapest c. krimijét. eddig (60. o.) tetszik. nemrég, amikor egészen mást kellett volna ott csinálnom, a könyvtárban belefeledkeztem egy Rubicon számba, ami a két világháború közti Magyarországgal foglalkozott. végigolvastam. a regény a korszak végén, '39-ben játszódik, szóval ezzel már félig meg vagyok véve, a stílussal meg pláne. hosszú még az éjszaka. Címkék: csak megjegyezném, hogy a szopni az nem ikes ige. én szopok, te szopsz, ő szop, mi szopunk, ti szoptok, ők szopnak. tárgyas ragozásban: én szopom, te szopod, ő szopja, mi szopjuk, ti szopjátok, ők szopják. a sörözni viszont az, tehát: én sörözöm, te sörözöl, ő sörözik, mi sörözünk, ti söröztök, ők söröznek. tárgyas ragozása nincs, mert értelmetlen. a nyelvtanrendőrt olvashatták. Címkék: szerelmes akarok lenni. Címkék: - hova menjünk ebédelni? - nekem mindegy, Csillag? - ott nem lehet normálisan parkolni, de elvigyelek egy szoci csárdába? tök jól főznek. harcsapaprikás is van.* aztán már cruisoltunk** is ki a városból a hatoson. állítólag ott esznek a környéken dolgozó stricik is. tényleg jól főznek. harcsapaprikást eszem, T. marhát vadasan. aztán desszertet is. beszélgetünk másfél órát, kapok hozzá egy csomó életvezetési tanácsot is, és lebizniszeljük a lebizniszelendőket, költözés, időpont, anyagiak. az ebédszámlával én vagyok a soros. vissza a városba, elvisz a találka színhelyére. bekísér, és kikapcsolhatatlanul jófej és szeretnivaló. mindenképp felvenném a klónozandó emberek listájára***.
*kapcsolatunk visszatérő epizódja a rendelhetetlen halétel **zölden világitva ezt mondta az autó egyik gombja ***a nem túl távoli jövőben, amikor az embereket futószalagon állitják majd elő, remélem, engem is megkérdeznek majd, hogy kiket tartok érdemesnek arra, hogy több is legyen belőlük a planétán. erre az esetre készül a képzeletbeli lista. T. mindenképp bent van az első tiizben. Címkék: két pohár rose meglehetősen filozofikus hangulatba ringat. Címkék: |